Ősz Gábor: Pictures on the Wall

2023 február 14 – április 6

Sötétlő képek belső sugárzása, derengő térben. Hiányos fény ahhoz, hogy lássuk, amit nappal nem lehet.

A fény izolálódása egy múzeum termeiben, puha felismerhetetlenségbe süllyeszti a tekintetet. Ez a képek rejtőzködéséből létrejövő felismerés, hogy felismerni vélek.
Ahol felismerés létrejön, ott előzőleg rejtőzködésről is szó van. Míg a felismerés megoldást jelent és megnyugtat, a rejtőzködés feszültséget kelt.
Felismerés és rejtőzködés cselekvő együttműködő eredők.

A képek hagyományos vizsgálatára itt nincs módunk, de most úgy tűnik, erre nincs is szükség. A kép pontos azonosítása nélkül történetvesztés következik be, a festmény személyes történetének elvesztése. A bágyadt fényben kihull a képek történelmi léte, elmaszatolódik művészettörténeti szerepe. A festmény sötétbe lépése a mi térnyerésünkre tett kísérlet.

A képet a létezés egy jeleként, mint tárgyat közelítem meg. Tehát a kép tárgy, a róla készült festmény csendélet.
A megketőződött tér, festmény a festményen. A kép képet ábrázol, a kép azonosul a képpel, önmagáról szól. A festmény személyes történetébe lép.

De ez nem a tükörbe tekintés egyszerű képlete.
Itt kép arról szól, amit látunk belőle, vagyis a fény eltávolodása hasonló helyzetet modellez, mint egy fénycsík megjelenése a sötétlő vásznon, a becsillanó felület egy festményen, a rücskös festék csillogása.

Derengő térben lévő kép és fényképezőgép kapcsolata a fény, csakhogy kép sötétje nem az érintetlenség, az apparátus működés előtti állapotát regisztrálja, hanem egyfajta visszavétel a megvilágosodásból.

Olyan ez a fényhiány, mint egy széljegyzet, lehetőség a sorok közt olvasni tudóknak, esszencia, a lopakodó információ tere. A kép már egyszer megfogalmazott gondolata a sötétben átértékelődik, újra hívódik.
Ahogy minden festménynek van saját fénye, úgy tartozik hozzá saját sötétsége is. A túlexponált film sötétségének érdekessége, hogy a túl sok fény következménye.
Az ideális fény rátalálása a gondolatra. Ez a kép fotoszintézise.

A tőmondattá redukálódott térben évszázadokat fogok át tekintetemmel. Hirtelen velem egyidősek lettek a képek. A pillanat és az egész közös nevezője a pillanatban.

Ősz Gábor

(Megjelent: Ősz Gábor: Képek a falon / Pictures on the Wall. Kiállítási katalógus, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1991, 5.)

A Vintage Galéria kiállítása Ősz Gábor Pictures on the Wall (Képek a falon) című sorozatának 1992-1993 között készült darabjait mutatja be. A térben elhelyezett képek és a fény, illetve annak hiánya által létrehozott határhelyzeteket felmutató művek alapjául Ősz gyerekkori élményei szolgáltak, amikor a Szépművészeti Múzeum félhomályba burkolt kiállítótereit látogatva azt észlelte, hogy a teremben uralkodó fényviszonyok olykor sötét négyzetekké redukálják a falon függő képeket. A művész ugyanakkor azt is megfigyelte, hogy a képeknek akkor is van jelentése, ha az általuk megjelenített képi információ a néző számára nem egyértelműen dekódolható. Ősz ekkortól kezdett a kép mibenlétének képontológiai és képszemantikai kérdéseivel, ’a kép képe’ és ’a megkettőzött kép’ problémaköreivel foglalkozni. Erre a művész így emlékezett vissza 1995-ben: „Amikor a festmények fekete négyzetekké válnak, az információval ellentétes jelentéssel bírnak, mégis mindenre utalnak, ami a képpel kapcsolatos, mert a sötétségben a végtelenség lehetősége van, nem pedig az üresség. Ennek az ötletnek a dokumentációja egy kép képe lett, egy megkettőzött tér. A kép egy képet mutat, a kép azonosul a képpel, a kép önmagáról beszél.”[1]

Ősz Gábor 1986-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd 1993-ban Amszterdamba költözött. Az 1990-es évek elején kezdte el monokróm programja részeként – melyre többek között Károlyi Zsigmond volt nagy hatással, aki Őszt a Kisképzőben tanította és írásokkal, szamizdatokkal látta el – a Pictures on the Wall című sorozatát, amelynek darabjait először 1990-ben a budapesti Stúdió Galériában mutatta be.[2] Ekkor még üveglapokra festett, amelyek mögé Rembrandt és M. S. Mester műveinek,[3] valamint például II. Rákóczi Ferenc portréjának reprodukcióit helyezte, majd a lapokat hátulról lámpával világította át munkájába bevonva az illuzionisztikus-reprezentatív festészet és az idézés problémakörét is. Az idézés kérdése a művésznek a Vintage Galériában bemutatott vászonképein is megjelenik, amikor bár felismerhetetlenül, de más művészek munkája jelenik meg Ősz műveibe ágyazva. Erről a motívumról Ősz így írt: „Hogarth sokszor használta ezt az eszközt, más művészek festményeinek lemásolását és saját festményeibe helyezését. Számomra úgy tűnik, hogy egy kép kisajátítása és egy másik képbe illesztése a mögöttes koncepciója a képalkotásnak.”[4]

Ősz a sorozat vászonra festett darabjait 1991-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban,[5] majd 1992-ben installatív formában a budapesti Újlak Galériában mutatta be. A Magyarországon megkezdett sorozatot 1992-ben a New York-i Skidmore College-ben egy rezidenciaprogram keretein belül, majd 1993-tól az amszterdami Rijksakademie posztgraduális képzésén folytatta. Hollandiai tanulmányai során egy tanára ismertette meg Allan McCollum Plaster Surrogates és Perpetual Photo című sorozataival, melyek bár első látásra közel álltak Ősz Gábor munkáihoz, de Ősz értelmezése szerint azonban McCollum inkább a tárgyak és formák tömeges megjelenésével foglalkozott, mintsem a kép jelentésének konceptualizált problémakörével. Ez a felismerés arra ösztönözte, hogy az alkotói folyamat során egyre inkább a képiség konceptuális jellegét előtérbe helyezve szerteágazó technikai kísérletezésbe kezdjen, és a fotográfia és a film, illetve a video eszközeit is bevonja a képi struktúra analitikus művészi vizsgálatába.

Ősz esetében a műalkotás, a művész által speciálisan strukturált információ a befogadójával interakcióba lépve és benne feszültséget keltve kezd működni. A kép: a vizuális információ megmutatott és elrejtett határai. A láthatóban rejtőző, ismeretlen jelenséggel szembesülő néző asszociációinak folyamatos újragondolására kényszerül, és a kép ebben a kölcsönös viszonyban válik művészeti tárggyá, egyúttal megmutatja a befogadói percepció struktúráját is. Erről Ősz így írt: „… érdekes volt megfigyelni, hogyan vehetnek részt a nézők a festmény megtekintésével egy új kép megalkotásában. Ez számomra a festménybe való fizikai behatolás egy formája. Találkozás, képek közötti beszélgetés.”[6] A jelenség mint jelenség, a kép mint kép látszólag paradox, illetve tautologikus állítása azonban valójában többértelmű kijelentés, egyszerre állítás és tagadás. Ez a kétértelműség, ez a játék a nézővel teremti meg a kép működési mechanizmusát és dinamikáját: Ősz esetében a képi információ egyidejűleg állít valamit és vonja vissza azt, egyszerre narratíva és annak kiiktatása.

Ősz a Pictures on the Wall sorozaton belül előbb a grandiózus és expresszív gesztusokkal létrehozott kvázi monokróm festményeket készítette el egy cirokseprűt ecsetként használva, majd későbbi múzeumi látogatások alkalmával a fotókat – melyek most a Vintage Galéria tárlatán nem kerültek kiállításra –, amelyek létrejöttéhez ugyanúgy a fény és annak hiánya volt szükséges, és amelyek technikai kép létükre ugyanúgy magukban hordozzák a festőiséget. A kép határait kereső festmények és fotók szimultán módon tárják a néző elé Ősz képontológiai és képszemantikai kérdéseinek és gondolatainak vizuális reprezentációját és festői gesztusainak közvetlen képalkotó erejét. Az ellentétpárokra épülő festmények és fotók szerves egységet képeznek, ugyanarra a szellemi-konceptuális és mégis érzéki-vizuális megközelítésre alapoznak, és kezdőpontját jelentik annak a művészi programnak, amit Ősz a mai napig folytat.

Bár az elmúlt 30 évben a művészet területén is radikális technológiai és vizuális forradalom ment végbe, ami bizonyos módon módosította Ősz egykori elképzeléseit és megközelítését, valamint a film és a videó médiumai felé is kiterjesztette eszköztárát, de ez nem változtatta meg gyökeresen azt, ahogy a képek természetéről gondolkodik. Fotó- és videómunkái a médium alapvető sajátosságait kutatják, a Fekete-fehér színei (2009) és a Nagyítás (2010) sorozatokban a tér manipulálásával és a fotografikus kép reprezentációs kérdéseivel foglalkozik. A művész későbbi Ontology (2011) és Tautology (2012) című munkáiban ugyanúgy a befogadhatatlan képi információval dolgozik, így a korai Pictures on the Wall műcsoportnak az életművön belül is fontos szerepe van. A sorozat darabjai megtalálhatóak a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és a budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében, Ősz további munkáit pedig többek között olyan jelentős közgyűjtemények őrzik, mint a Centre Pompidou (Párizs) és a Stedelijk Museum (Amszterdam).

[1] Ősz Gábor: associations. Rijksakademie van Beeldende Kunst, Amsterdam, 1995, o.n.
[2] Jelen kiállításkísérő szöveg Ősz Gábor saját közléseit veszi alapul, amelyek a Grászli Bernadett által a Tabula Rasa (Godot Kortárs Művészeti Intézet, Budapest, 2021. 01.15 – 04. 15.) című kiállításhoz készített interjúban hangzottak el. Link.
[3] Forgács Éva: Gesztusok, hangulatvilágítással – Ősz Gábor képei a Stúdió Galériában. Magyar Napló, 1990. november 15., 14.
[4] Ősz, 1995, o.n.
[5] Ősz Gábor: Képek a falon / Pictures on the Wall. Kiállítási katalógus, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 1991.
[6] Ősz, 1995, o.n.