Bálint Endre (1914-1986)

Képzőművész. A két világháború közötti, illetve az 1945 utáni magyarországi képzőművészet egyik legfontosabb alakjaként ismert Bálint Endre eleinte reklámgrafikusnak készült, mégis hamar a festészet felé fordult, később készített objekteket, fotómontázsokat, kollázsokat, monotypiákat, és verseket is írt.  A harmincas években ismerkedett meg a Szentendrén alkotó Korniss Dezsővel és Vajda Lajossal, akikkel hamar szakmai és baráti kapcsolatba került. A világháború után legtöbb fiatalkori alkotását megsemmisítette. 1946-ban csatlakozott az Európai Iskolához, melynek fő célkitűzése a közép-kelet-európai művészet nyugat-európai művészethez való kapcsolódásának megteremtése volt. 1957 és 1961 között Párizsban élt, ahol több alkalommal kiállított, itt kezdett el montázsokat készíteni. Művészetének visszatérő motívumai és szimbólumai a magyar népi művészet elemei, a fantázialények, álomszerű figurák és organikus formák. Ugyanezek megszokott összefüggéseikből kiragadva kapnak főszerepet sokszor ironikus és groteszk hangvételű fotómontázsain, melyeket „képzettársításos öntudatlan önvallomás”-nak nevezett.